2013. november 10., vasárnap

Csokis pöfeteg



Számtalan helyen/blogon találkoztam már ezzel a nagyon mutatós aprósütivel, amit mindenhol csak dicsérnek. Így természetesen nekem is ki kellett próbálnom, hogy tényleg annyira egyszerű és valóban ilyen mutatósak lesznek-e. Szerintem igen, érdemes kipróbálni, főleg a csokit kedvelőknek.

Hozzávalók:
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 12 dkg liszt
  • 3 dkg keserű kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 2 evőkanál tej
  • 15 dkg kristálycukor
  • 8 dkg vaj
  • 1 db tojás
 Tetejére:
  • 5 dkg porcukor
  • 5 dkg kristálycukor
Elkészítése:
  1. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk.
  2. A puha vajat a cukorral jó habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást is.
  3. Ha már szép egyenletes a massza, adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  4. Kimérjük a szárazanyagokat és azokat is hozzákeverjük, majd két evőkanál tejet is adunk hozzá. Lágy tésztát fogunk kapni.
  5. Lefedjük a tálat és egy éjszakára hűtőbe rakjuk.
  6. Másnap dió méretű golyókat formálunk, amit először kristálycukorba, majd porcukorba forgatunk.
  7. A golyókat egymástól kellő távolságra sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Sülés közben szépen lelapulnak, amit elsőre nem akartam elhinni, de tényleg.
  8. Előmelegített sütőben 180 fokon, 12 perc alatt megsütjük.
  9. Ne süssük tovább, mert kiszáradnak, ahogy hűl kicsit megkeményednek a kis pöfetegek.

4 megjegyzés:

  1. Elkészítettem én is, nagyon ízlett mindenkinek! Próbáljátok ki!
    Ági :-)

    VálaszTörlés
  2. Elkészült, csokiimádóknak csak ajánlani tudom! Finom és mutatós.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm . Nagyon finom és eltartható sokáig ha nem fogy el . Katalin

    VálaszTörlés